Nadányi Zoltán 70 esztendeje, hogy örökre álomra hajtotta a fejét. 1997–2014-ig egykori lakóházánál éveken keresztül emlékeztünk rá Berettyóújfaluban. Ez volt az „Élő költészet napja”, ahogy Szűcs László főszerkesztő nevezte a rendezvénysorozat végén. Mikor 1996-ban a városházára kerültem mint kulturális menedzser, az elődömtől egy Nadányi Zoltán-emléktáblát „örököltem”, amelyet a „bihari trubadúr” egykori lakóházának falára szánt a település önkormányzata. Arra gondoltam, hogy ezt április 11-én kell felavatni, melyet a költő legkisebb lánya is támogatott. Örült Gerti néni, hogyne örült volna, mikor megosztottam vele, hogy a költészet napján jelölnénk meg a házat, gyermekkora „Ezüst-kertjét”.
Dr. Benke Mária 1997. április 11-én megnyitotta házát, kertjét a magyar irodalom előtt a Tavasz körúton, és sokáig otthont is adott neki. Mintha Körmendi Lajos barátunk előre látta volna mindezt, mert 1985-ben ezt írta egy kiállításmegnyitó alkalmából: „Miközben Kurucz Imre szobrait szemlélem, egyre Nadányi Zoltán jár az eszemben. Arra gondolok, hogy egyszer talán a költő portréját is elkészíti a művész. Lehet ennél vonzóbb feladat egy Berettyóújfalun élő szobrász számára?” Láss csodát, 12 esztendő múlva felavattuk a Kurucz Imre által készített Nadányi-emléktáblát. Hiába jártunk a 4. hónapban, nagyon hideg volt, és a lakásban sem lehetett leülni, mert még tartott a felújítás. Bakó Endre tartotta a táblaavató beszédet, és már akkor is eljött a Bihari trubadúr lánya, Gerti néni. Az unoka, Kovacsóczy Katalin csak 1998-ban látogatott el hozzánk. A „Rendhagyó lyukasóra” Benke doktornő ötlete volt, így Mészöly Dezsőt kétszer is vendégül láttuk: 1998-ban és ’99-ben. De megfordult itt a költészet napja alkalmából Konrád György, Kukorelly Endre, Buda Ferenc, Nagy Gáspár, Kiss Judit Ágnes, Fecske Csaba, Mezey Katalin, Molnár Krisztina Rita, Berecz András, Kinde Annamária, Vass Tibor, Serfőző Simon, Korpa Tamás, Körmendi Lajos és még sokan mások. A „Lyukasóra” egyébként mindig a művelődési házban volt, az intézmény pedig abban az időben vette fel Nadányi Zoltán nevét. Átlapozom Dr. Benke Mária emlékkönyvét, amely 1997–2014-ig tartó időszakot öleli át és minden meghívó, újságcikk megtalálható benne, ami a felejthetetlen április 11-ékről szól, a Tavasz körúti költészet napjáról. 1997-ben ez a Nadányi idézet volt a meghívón: „Bocsáss meg, Piripócs. Szeretlek. / Könnyeimből támadt a só, / amellyel marlak. De szeretlek.” Még nem tudom, milyen képet fogok a cikkhez mellékelni, de itt van előttem Körmendi Lajos barátom írása, ami rólunk szól. Minden második héten megjelent egy tárcája az ingyenes Metró újságban, és olyankor Kürthy Sándor Berettyóújfalu szülötte a fővárosban legyalogolt a hozzá legközelebb eső metróállomásra, és hazavitt egy példányt a lapból, hogy Emike, a felesége is el tudja olvasni. Tudom, különösen örült a 2001. április 25-i újságnak, mert mindig szerette a hazai híreket, különösen olyan kiváló zsurnaliszta tolmácsolásában, mint Körmendi Lajos: „Szép volt és felemelő e ez a versünnep Berettyóújfalun, ott egy költő sem érezte volna magát páriának. Ennek a nagyszerű magánkezdeményezésnek a hátterében azért ott éreztem a legműveltebb kórházigazgatót, dr. Nagy Gábort, a város vezetését, a művelődési központ és a könyvtár apparátusát, a gimnáziumot, a szomszédos óvodát, akik a padokat adták a kerti ünnepséghez, egy nagyon kedves kertészt a feleségével, a doktornő rokonait, munkatársait, szomszédait…”
Nadányi Zoltán nem csak levéltáros volt Biharban, joggal nevezhetném az első népművelők egyikének. Nem csak újságot szerkesztett, hanem irodalmi esteket is szervezett. Két jelentősebbről tudunk, de ezek érdekes nevek: Szabó Pálé és Kosztolányi Dezsőé. Két egészen más világ. Közötte lebegett a művelt Nadányi, légüres térben, a parasztok, iparosok és a dzsentrik Piripócsán. 1928-ban Kádár vitéz bakonszegi sírjának avatását követően, a faluvárosban rendezett ünnepségen a Testőr című versét szavalta. Ő is olyan lehetett, mint Őméltósága, aki „Mosolyt vegyít a méltóságba / és méltóságot a mosolyba…” Egyedüli, és méltó szellemi- és sakkpartnere Böszörményi Nagy Géza, aki 1928–1938-ig igazgatója a Gróf Tisza István Közkórháznak. Nadányi, a „holdkóros napimádó” szerette a csendet, a nyugalmat, de hiányzott neki az a pezsgés, amit Nagyváradon diákkorában megtapasztalt. „Az lett a veszted, mind a kettőnk veszte…” Fecske Csaba 2004-ben járt itt, Húsvét vasárnapján. Esett az eső, de nagyon sok ember álldogált az esernyők alatt, még utolsó találkozásunkor is emlegette. Ezt írta a rendezvény vendégkönyvébe: „Életem első látogatása volt a mai hűvös esős időben Berettyóújfaluban, ahol szívem kisütött a költészet napi ünnepségen a sok költészetszerető ember körében. Jó volt tapasztalni a költészet és Nadányi Zoltán kultuszát. Napfényt és szépséget viszek haza a szívemben immár Miskolcra. Köszönöm, hogy itt lehettem.” A másik kedvenc bejegyzésemet Kinde Annamária írta 2011-ben: „Egy költő kertjében ünnepelni a költészetet – nem is tudnék stílszerűbbet, kedvesebbet, igazabbat kitalálni. Köszönöm, hogy itt lehettem, ez volt eddigi életem legszebb költészet-napja.
Nekem minden esztendő hozott valami újat. Kötetbe gyűjtöttem ezekről a felejthetetlen napokról szóló írásokat, fotókat. Azt hiszem, az lenne a méltó emlékezés Nadányira, a Bihari trubadúrra és azokra a barátainkra, akik már nem ünnepelhetnek velünk itt a földön, ha megjelenhetne ez a könyv.
Az írást kísérő fotók Kocsis Csaba felvételei.
1/ Nagy Gáspár és Körmendi Lajos Berettyóújfaluban, 2002
2/ Kurucz Imre szobrászművész, Dr. Benke Mária, a ház jelenlegi tulajdonosa, Bakó Endre irodalomtörténész és Nadányi Gertrúd, a költő lánya, 1997
3/ „A felvételt 1998. április 11-én készítettem Berettyóújfaluban, Nadányi Zoltán egykori lakóházának kertjében. A meghívó szerint Mészöly Dezsővel Gyurkovics Tibor érkezett volna a költészet napjára, de pár nappal a rendezvény előtt Gyurkovics felhívott, nem tud jönni, s ajánlotta Varga Domokost, akit elkísért a felesége, Stolte Magdolna. A képen látható még Kovacsóczy Katalin, Nadányi Zoltán unokája, és Nadányi Gertrúd, a bihari trubadúr lánya.” Kocsis Csaba
