jé, Xné én vagyok és?
a fájó emlék sír,
de örülni is tud.
nem vagyok madár, fogod? ősasszonyod se, ha meg is csaltál sokszor
varjak nélkül, te ottó károgi!
JA Lillája se vagyok, így mondják ma, ó da-
lom szeretkezés közben se hallád meg soha. Borosnyay Kamilla vagyok, emlékszel? potty, potty, potty, másfél éve tűzött fel madárcsőrére halálmadarad, de még velem vagy. tompán fáj minden pillanat, perc, amikor azt mondtad, író soha nem leszek. de megrendelted hozzám az elismert Költőt, aztán féltékeny voltál, mert Mihály mást mert mondani, és hozzám írt versét másnap felolvasta sétánk közben, ígérte, levélben is küld majd, és közösen is írunk. sétáltunk hármasban, a falevelek köröttünk játszadoztak, napsugarak kacsintgattak, egy felhő meg palotává vált, lépcsőin karjában Mihály vitt egyre feljebb, de te akkor már pókjaiddal madaraid preparáltad Pele-lakodban, ahol a természettudós tollait levetkezte, és nem szerelmet mintázott számomra rég, csak hulltak a tollak, mint bátortalan csókok, verejtékcseppek és tojó válaszaim.
ma úgy mondanám: nem engem sminkeltél mámorban széppé, hisz pókfaunád uralta agytekervényed hálóját, melyben mint légy a kéj, félénk hosszúfarkú Ottópelém.
lám: Mihály vágya teljesült, nálad nélkül. újra élek a 21. században és emléktábláink.
te szabadságharcosom voltál, és tojást tojással ettél, nekem meg maradt a záptojás érzés mindig. de ma Lillafüreden Tompával a kéjésszel taliztam ismét. megírta nekem a Nálad nélkül című versét, és nem gondoltunk rád.
ennyit árulok el: aabbxcxc. rajzold le, vagy ilyen rímképletre tűzd a táblán rovaraidat! mondtam magamban a sok hülyeséget, mert nincs idő nélküled.
a függőkertben az öledbe ültem, drága szobrom.
túl sokszor szerettem talán lágy tojásaid, azt hiszem, többször, mint más nők, mégse mondtad soha, hogy szépírópávád lehetnék. hiába épült fel álmaid kastélya, a Palotaszálló, én minden nap elárasztom már a lépcsőit kétségeim zuhatagaival, és folyik, folyik belém a szerelememlék. fürödjünk újra? hol és miben? visszamenjek az időben hozzád, hogy nedves szerelembarlangomban szökőkutad ismét ketten élvezzük? jajj, lennék Seregélyed csak hallanád újra a hangom, te madarak atyja, házunk fölé nem szállt gólya, parkunkba gyermek helyett faragott gólya került, és a kis famalom halkan kelepelte, gyó-gyulj meg, gyó-gyulj meg, gyó-
gyul
j, meee
-ggg
kapsz tőlem gyönyörpisztrángot. kinek üzenjem most?
halak, pókok, madarak egyesültek bennem veled, Herman Ottó: tollasok lettek azóta a halak, pókhálóban vergődnek a madarak és a világ,
S kiknek mindig, minden jól van: Azok a bölcsek s bolondok!
a fájó emlék örül,
de sír is.
