Százhat — Emlékbeszéd a Kaffka-táblánál

Kicsit hosszú a szó, de elmegy az jónak, élcelődik velem Szabózolibácsi, a Miskolci (és még jónéhány) Egyetem nyelvész tanára, aligszázméterre a Kaffka-emléktáblától, a Kós Ház Művészklubjában, kábé harminc éve; kicsit hosszú a szó, amit mondok, Tibor: kábécérend, de elmegy az jónak, beírnék magának stilisztikából ezért egy ötöst, ha a tanítványom lenne, de beírom akárhová, adjon valamit, tudja mit, ha megengedi, tanítványommá fogadom, hosszú a szó, de jó, kábécérend, a könyvében is vannak hasonlók, kábécérendben olvasom, viszem magát vagyis a könyvét óráimra Kolozsváron, Pécsett és Pesten is, magát is viszem hozni példaként stilisztikából, legyen rá büszke, ha tudná, mennyit emlegetem hosszúaszói miatt is, kábécé olyan ékítményei vannak magának, mint Kaffkának.
Ez most jó vagy rossz? kérdem — jó, Tibor, mondja, s jó ez a kábécérend is, amit most mond arra a kérdésemre, mit mondjak a miskolci diákjaimnak, milyen sorrendben érdemes Kaffka Margit műveit olvasni; 1993-at írunk, naptáramba rajzol egy nagy 5-öst a kábécérendért, s aláírja, nagy betűvel, Hosszúaszó, majd szemembe néz, s megkérdi, tudja, hol születtem?, sajnos nem, mondom én, erre ő: hát ott, ahol az ötöse alá írtam, a nagybetűs Hosszúaszón, sajnos a mai Romániában, a falu már szépen nyelvészezve: el van néptelenedve.
Kaffka Margit meg éptelenedve van el, mondom Szabózolibácsinak, éptelenség, hogy többnyire nem mélyítik a miskolci diáklelkekben Kaffka Margitot, talán nem tudnak többet a miskolci diáklelkek Kaffkáról, mint a kolozsváriak vagy a pécsiek.
Jöjjön Szabózolibácsi, sétáljunk el az emléktáblához, nézzük meg együtt, milyen táblaavatás miatt jön Miskolcra egyszerre Babits, Schöpflin, Kosztolányi, Móricz és Nagy Endre, hol emlegetik egyszerre a spanyolnáthát; kezdeni kéne ezzel a spanyolnáthával valamit, mondom a tábla előtt, bealkalmazottstilisztikázni kéne a spanyolnáthát valamilyen hosszúaszóilag.
Béküljön le, Tibor, mondja Szabózolibácsi, nincs az a spanyolnátha úgy elhantolva, mint Kaffka Margit, meg mint ahogy én leszek a házsongárdi temetőben, jön még kutyára más nevű spanyoldér, pórul Petikejár a nép.
Kábécé tíz év múlva kezdek is, viszem hozni, felírom: Spanyolnátha művészeti hálóterem, kábécé honlapom, a hamismas.hu szanaszét folyó művészeti üdvözlőlapja, lesz belőle Spanyolnátha művészeti folyóirat.
Eltelik még kábécé tizenöt év, jön más nevű spanyoldér, leáll minden Petikejárat, ablakaikból sokan lekovideózzák az üres tereket, hetekig üres ez a tér is, ahol Kaffka lakott, az is, ahol azelőtt tanított.
Eltelik kábécé még öt év és itt vagyunk ma, visszük magunkat hozni ide, hogy elmondhassuk, Isten nyugosztalja a ma 106 éve elhunyt Kaffka Margitot, Isten éltesse az ő emlékére is alapított, idén 20 éves Spanyolnátha művészeti folyóiratot.

Kierkegaard szerint „Az életet csak hátratekintve lehet megérteni, de élni előre nézve kell”,
és Tompa Mihály szerint „…a boldogságra kevés csak a jelen, / A múlton épül az s az emlékezeten”; s hadd idézzem még Adyt: „Örüljünk Kaffka Margitnak (…), akinek nem kell udvarias, hazug bókokat mondani. Erős ember, művész, kinek jó és biztos sorsa van s minden kritikák se tarthatnák vissza az életében adva-adott, kijelölt útjában, mely minden lendületében az övé.”
És ha már Kierkegaard, Dánia, akkor a Hamletből is, mert advent első vasárnapján vagyunk:
„Mondják, valahányszor az idő közelg,
Melyben Urunk születését innepeljük,
Egész éjjel zeng e hajnal-madár;
S hogy akkor egy se mer mozdúlni szellem;
Az éj ártalmatlan; planéta nem ver,
Tündér nem igéz, nem bűvöl boszorkány,
Oly üdvös, oly szentelt azon idő.”
Kívánom, legyen rászentelt időnk és erőnk felnőni Kaffka Margithoz, legyenek rá hosszúszavaink a viszemhozzukjainkban, s a jöttemeinkben, a láttamainkban, a győztemeinkben ne legyen kovidi, veni, vici, jövendőnkbe ne kis, hanem nagy betűvel kábécérendeződjön a Spanyolnátha.

*Elhangzott 2024. december 1-jén, Kaffka Margit miskolci emléktáblájánál.