Szombathy Bálint emlékére

Tudom, hogy meghaltál, de nem hiszem,
még ma sem értem én;
hogy pár kavics mindörökre bezárhat,
hogy föld alatt a hazád és a házad,
ugyan hogy érteném.
Szabó Magda: Elégia

Znam, umro si, ali ne verujem,
nisam još shvatila;
da te belutak zauvek zatvara
da ti je zemlja dom postala
kako bih primila.
Magda Szabó: Elegija. Szerbre fordította: Fehér Illés

Amikor legutóbb nála jártam, pár nappal halála előtt, már láttam és éreztem, hogy hamarosan eljön a nap, Bálint utolsó napja. Már nagyon nehezen vette a levegőt. Több mint egy órát töltöttem nála, mert nagyon sok mindenről beszélgettünk, még nevettünk is valami vicces témán, de nekem csak az arcizmaim nevettek, a lelkem sírt. Éreztem, lehet, hogy ez lesz az utolsó nevetésünk. Az elmúlt két évben sokszor jártam nála, szinte havonta találkoztunk. Sokat segített nekem. Ott volt a Műcsarnokban, amikor az első tárgyalásunk volt a 30 éves Gyermelyi Művésztelep számára rendezett kiállítás kapcsán; írt a megjelenő jubileumi kiadványunkba, amely Más tészta címen jelent meg; s kiállításokat rendeztünk a Magyar Műhely Galériában. Ez a sok munka adott alkalmat arra, hogy láthassam, tapasztalhassam hatalmas munkabírását. Ezeken az alkalmakon elmondta, hol tart a MMG aktuális kiadványa, kiknek segít írásokkal, jótanácsokkal, de ezeken az alkalmakon derült ki rejtélyes betegsége is, amelynek első tünete az volt, hogy már nem tudja megfogni a tollát, nem engedelmeskednek neki az izmai. 
Art Lover volt a művészneve, de emlékszem, néha Szépségkutatónak is nevezte magát. Mindezek azt jelzik, nyitott volt minden jó művészetre. Egy helyütt azt írja: „Egyedül a polifon érdeklődésű, multimediális alkotó marad életképes”.
A 74 év alatt, amit kapott a Gondviselőtől, egy kerek életművet épített: költő, képzőművész, művészeti író, performanszművész, mail art, land art művész és elektrográfus, a Magyar Elektrográfiai Társaság alapító tagja. Az 1970-es évek elejétől Vajdaságban megjelenő folyóiratok művészeti szerkesztőjeként is működött. A szabadkai Bosch+Bosch művészeti csoport egyik alapítója. 1971-1972 között, valamint 1985-1991 között az újvidéki Új Symposion szerkesztője volt, majd 1973-ban többedmagával megalapította az Experimental Art Publisher alternatív kiadót, 1974-ben egyike volt a Wow című nemzetközi alternatív művészeti kiadvány létrehozóinak.
Elsősorban a közép-kelet-európai művészet kiemelkedő alakjaként emlegethetjük, de művei eljutottak a világ nagyvárosainak azon kiállítótereibe, ahová csak a kelet-európai művészek legjava juthatott el. Így Budapest vagy Belgrád mellett műveit bemutatták Amszterdamban, Bécsben, Berlinben, Párizsban, Rómában, Stockholmban, valamint New Yorkban is. 1989-ben Kassák-díjjal, 1992-ben Forum-díjjal jutalmazták, 2008-ban Munkácsy Mihály-díjat kapott, majd 2018-ban a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét kapta meg.
Kedves Bálint, köszönünk mindent, amit ránk hagytál, velünk marad mindig nyugodt, derűs, szeretetteljes alakod, szellemi erőd, bölcsességed, hited a művészetben.
„Hogy a művészet örökkévaló-e, még nem tudjuk, de az ideája mindenképpen annak tekinthető. Isteni mágia, amely mindaddig létezni fog, amíg lesz gondolkodó ember a mindenségben. Ez az idea érvényesül abban az elhatározásban is, hogy a teremtő ember a saját biológiai tulajdonságaiból kiindulva kiterjeszti azokat az univerzalizmus tereibe, a képzelet végtelenségébe.” (Szombathy Bálint: Hit nélkül nincs élet, élet nélkül nincs művészet; Szív, szer, elme, 2023)