szent természet

prumb–ü-prumm–üü-um
mindennek száma, rende
te ezeket szájról olvasod le?
kotyog, pityeg a szunnyadó föld
rozsdástorkú pityer bölömbika
kék és arany fátyolkák kiosonva
a bükkösbe az egyetlen templomba
gyönyör s megnyugvás száll reám…
hangosabban ha kérhetem Mihály
titkon lappangó különös életű madár
szereti az erdőt de csak a ritkást
pittymallattól alkonyatig
izeg-mozog bujkál keres
minden falomb minden madár barát
selyemfű perje vadkomló iszalag
versenyre hítta a selyembogarat
mint az autodiktata később Sartre-nál
az igazság és a világ-egybelátás schmal
illúziójában forgolódó-gyűjtögető pele
olyan maga Ottó mint Lesznainál a kert
ornamens a lelke méghozzá nyakatekert
de – nem is lehet minden madár fülemüle