Maguk férfiak, meg csak emelgetik a súlyokat, míg
mink asszonyok, hordozzuk azt a vállunkon.
A háztartás vezetésének tudománya,
a levelezések szervezése, a műfordítás,
a gyűjtemények rendszerezése, az adminisztráció,
bizony mind a nőké, nem férfiak feladata az.
Most meg sütnék, főznék maguknak a kemencében,
de hogyan tegyem, ha a gólyafészektől
már nem száll ki füst a kemencekéményen?
Csak a sparhelten tudok összeütni kedves
receptjeimből valami ételt, ami ínyükre való,
mert a gólya megint csak visszaköltözött.
Talán a sors keze az, mi idetette a madarat,
pont az ornitológus házának tetejére, hogy az
szabad szemmel, közelről tanulmányozhassa
a gólyát, hogy hitelesen dokumentálja annak életét
udvarlástól a költésig, a tökéletes családi életét,
példátlan hűségét hazájához, és párjához.
Hogy gyerekáldást nem hoz, az már bizonyos,
és mit lehetett, már mindent megírt róla Ottó,
mostan itt haszna már nincs e jószágnak.
Lám, megmondta Tompa uram is, hogy ide
vissza ne jöjjön, ha már két hazája is van neki,
de mint a költő, mindig csak hűségesen visszatér.
Bezzeg, négy utcával lejjebb, a szegénysoron
megbecsült, várt vendég lenne, marasztalnák is.
Most is várják, hagymával, sóval, jó kanál zsírral,
kávéskanál paprikával, borssal, és ott szeretik is,
párlódva, míg meg nem puhul, majd nyílt tűzön
gyengén süstörögve pirítva, aranybarnára sütve.
Ottan gyermek, és felnőtt kétszer is megnyalja az ajkát,
ha csak elrepül felettük a gólyamadár.
De már megint a gyermek, minek is jut az eszembe,
hisz minékünk már nem lesz, de van Seregély kisasszonyunk.
Hát, csak csinálják serényen a testkultúrát, Tompa uram,
én meg főzök Ottó receptje szerint egy jó halászlevet.
