Tisztelt Gyászoló Gyülekezet!*
Arra szeretnék kísérletet tenni, hogy elibénk idézzem azt a Fecske Csabát, aki egy nap, kis tipródás után, arra szánta el magát, hogy néhány verssel a zsebében felkeresse a Napjaink szerkesztőségét, s előhozakodjon friss gépelésű kéziratával.
Pedig nem kellett volna tartania semmitől, hiszen aki fogadta, az én voltam, s alig néhány évvel idősebb nála. Vele szemben annyi előnyöm volt csupán, ha azt előnynek lehetett nevezni, nekem akkorra már megjelent az első kötetem, s szerkesztőségi tag voltam, rám volt bízva a versrovat vezetése. Neki viszont Weöres Sándortól volt levele, amiben az idős mester a hozzá eljuttatott Fecske-versek íróját tehetségesnek ítélte, s további írásra biztatta. Amit persze Csaba a rá jellemző szerénységgel nem mutatott meg.
Nem is kellett, mert azok a versek is, amiket velem olvastatott el, magukat dicsérték. A Napjaink valamelyik legközelebbi számában kettő közülük meg is jelent. Abban az időben nem ő volt az egyedüli jelentkező, akiket befogadott a szerkesztőség. Kalász László állandó szereplője volt a Napjainknak, Fecske Csaba mellett ekkoriban kezdett publikálni többek között Csorba Piroska, Cseh Károly, Furmann Imre, hogy csak a Miskolcon, a megyében élőket említsem. Az irodalomtudomány terén dolgozó Jánosi Zoltán is nagyjából ebben az időben, Edelényből indult, Zimonyi Zoltán a Napjaink berkeiből. S akkor még nem beszéltem a Hetek alkotóiról, akiknek itt volt a gyülekezőhelye Miskolcon. Fecske Csaba ebből a közegből nőtt ki, s vált szuverén alkotóvá.
Mindent tudtam Fecske Csabáról, a leromlott egészségi állapotáról, lassú felépüléséről. A sorra-rendre sorjázó könyveit olvastam, néha bíráltam. Egyik-másik verseskötetének, gyerekeknek írt vers- és mesekönyvének kiadója is voltam. Népszerű írója lett a városnak, megyének. Hamarosan országos rangra is szert tett, főleg azután, hogy közismert zenekarok játszották-játsszák megzenésített verseit.
Vass Tiborral együtt szerkesztjük a még Csaba életében összeállított kötetét. A „Hetvenhét magyar énmese” a Spanyolnátha kiadásában jelenik meg. A kötet újabb írásai mellett közzéteszi Fecske Csabának ebben folyóiratban megjelent prózáit, verseit.
Azt hiszem, Csaba nevében is mondhatom: igényt tartottunk egymás társaságára. Néha meg kellett látogatnunk a Dőry-pincét, másik alkalommal a Déryné presszót, majd a Paprikát a Búza tér sarkán. S egy-két pohár sör mellett igyekeztünk megváltani a magyar irodalmat, közéletünket, a világot. Ami persze nekünk se sikerült. De legalább megpróbáltuk. A jó szándék, akarat bennünk volt. Úgyhogy nyugodj békében, Csaba! Isten legyen veled! Majd még találkozunk, azt remélem.
*Elhangzott Fecske Csaba temetésén, 2025. március 13-án, a Miskolc-Selyemréti Szent István római katolikus templomban
